I. Fejezet
Ez az a blogbejegyzés, amiben semmi újat nem fogok tudni mondani senkinek. Magasmaximum a kómás betegekkel, illetve a soha ügyet nem intézőkkel nem történt még meg sohasenem az alábbi esetek valamelyike, vagy annak egy változata. Valószínűleg nem pont ugyanezek, de hogy a kálvária maga ismerős lesz, azt garantálom.
Házat szeretnénk vásárolni. Megtaláltuk a tutit (immáron ötödszörre, de ez mellékes körülmény), aprócska szépséghiba, hogy Ferihegy 1 mellett van. Az a kisebb baj, mert a 20 km-el arrébb lévő IX. kerületben jobban hallani a repülőket, mint itt, ugyanis a légifolyosó pont az ellenkező irányban van, mint az álomház, tehát ez ok.
Nadehanem a ferihegyi gyorsforgalmi + a vonat. (Hihetetlen, hogy mindig ebbe a rohadt MÁV-ba boltok mindenhol! :D)
Mondja a háztulajdonos, hogy húzzák fel a folyamatosan a 4 méteres zajvédő falat, de vmiért megálltak a 202-es házszám előtt. Mit ad az a nagyatyaúristen? hát mi pont a 202-t akartuk megvenni.
Mónika nem volt szívbajos felhívta az adott kerületi önkormányzatot. Számszerűen 7 embernek a számát és nevét sikerült megszereznem oly módon, hogy jobbra-balra irányítottak, de ezen felül még volt 3 ember, akit csak úgy kapcsoltak, vagy épp nem volt a helyén.
Összességében a következő folyamatot tessék elképzelni.
- Internet: ügyfélszolgálat, számkeresés
- szám felhív, megadják az építési hatóság számát
- építési hatóság megadja a területi előadó számát
- területi előadó megadja a területi igazgató számát
- területi igazgató épp tárgyal, titkárnője kapcsol a reptéri engedélyezési vkihez
- reptéri engedélyezési vki elmondja, hogy ő csak a reptér kerítésén belüli dolgokat tudja, ezért megadja a Budapest Airport fejlesztési igazgatójának számát
Ahol most tartunk az 2 óra időtartam, illetve 10 ügyintéző. Sebaj, nő a baráti, ismeretségi köröm. Viszont eddigre nem sikerült még csak azt sem kideríteni, hogy magát a zajvédő falat ki építi: az önkormányzat vagy a reptér?
- fejlesztési igazgató szabadságon van, asszisztens hölgynek halvány fogalma sincs róla ki kezeli a zajvédő falat, és nincs is senki aki helyettesíteni igazgató urat, de kapcsol
- kapcsolt hölgy üzenetrögzítőn közli, hogy nincs ott – megjegyzem ha simán nem vette volna fel is rájövök erre, de fő az informatív tájékoztatás! Tényleg sokkal okosabb lettem!
- vissza területi igazgatóhoz az önkormányzatnál. Vázolom a problémám (immáron huszonkettedszer). Mondja szerinte ez kiderül az aktából. Mondom remek. Mondja igen.
Csend. Félve kérdezem, hogy akkor nem nyitjuk ki az aktát? Mosolyogva közli, hogy az irat nyilvános, így tehát, ha befáradok, akkor megtekinthetem. Mondom tündérbogyó hangon, azért ez egy „nem épül tovább a fal” vagy az „1 hónap múlva továbbépül a fal” mondatrészért elég nagy erőfeszítést, időt és konkretice félnap szabit jelent, úgyhogy próbáljuk meg a lehetetlent és nyissuk ki az aktát.
Azt kell mondjam ha lehetne az önkormányzatok weboldalára vmi vendégkönyvbe írni, akkor én beírnám, hogy területi igazgató úr az a közszolga, amilyennek mindenkinek lennie kellene a szférában és akkor béke lenne a Földön és kevesebb adrenalin termelődne, valamint sokkal több gyerek születne, mert pl. az önkormányzaton aktakikéréssel illetve annak kinyitogatásával elvert időt lehetne szexre fordítani.
Azt képzeljétek el felebarátaim, hogy elkérte a mobilom és este felhívott, hogy szerinte ne költözzek oda.
És innentől a tipikus magyar sztori: Budapest úgy döntött, hogy szerinte a 202 házszám előtt véget ér Budapest közigazgatási határa, így teljesen értelmetlen a továbbiakban oda zajvédő falat húzni.
Szegény tulaj… ha olvasná ezt a blogot és meghallotta volna, hogy én megyek megnézni a házat légpuskával vár. Ráhoztam a lúzerséget.
II. Fejezet
Kaptunk karácsonyra a Nemzeti Színházba két jegyet február 27-ére. Úgy alakult, hogy életem drágája épp Varsóban kereste a betevő pizzáravalót az előadás időpontjában. Élelmes mónika elrohant az előadást megelőzően egy hónappal visszaváltani jegyeket, gondosan kinézve, hogy mikor leszünk mindketten az országban, melyik időpontra tudjuk kicserélni a jegyeket.
Nemzeti Színház. Mondhatnám, hogy ne éljünk prekoncepciókkal, de nem jön ki az ujjamon a mondat. Az alábbi történet is csak ezt bírja megerősíteni.
Vázolom ügyintéző hölgynek a helyzetet. Villantom a megoldási javaslatot, majd bűbájmosoly kíséretében várom pozitív válaszát. Feje mögé mutat a falra, melyen lefűzhető genotermában (gyengébbek és irodában nem dolgozók kedvéért: műanyag irattartó bugyi) a nyomtatott felirat: JEGYET VISSZA NEM VÁLTUNK.
Figyelmesen végigolvastam e részletes tájékoztatást. Nem adtam fel. Mondom továbbra is kedvesaranyos hangomon, hogy értem én, de nekem nem kell pénz, csak másik időpont.
Hölgy ismét a feje fölé mutat a cetlire érezhetően türelmét fogyóban érző sóhaj kíséretében.
Kérdezem tőle: csak hogy jól értem-e, ha tehát eltöröm a lábam, perforál a vakbelem, elhullok vagy egyéb nem várt, de akadályozó körülmény merülne fel, akkorsenem adják vissza se a zsét, se másik időpontban nincs esélyem megnézni az előadást, teljesen függetlenül az időtényezőtől, ami alatt feltételezhetően el sikerül adni az amúgy visszaváltott jegyet.
Igen.
Kérdem mér.
Mondja, hogy mert, ha a következő ember esetleg ÁFÁ-s számlát kér a jegyről, akkor azt nem lehet kiállítani.
Meglőtt. Tátva maradt a szám. Sokmindenre számítottam, ez azonban nem volt köztük. Fifikás egy válasz, kétségtelen. 3 egész másodpercre el is tűnt a hangom.
Mondom összeszedve magam: én ezt nem pontosan így tudom, bár tény, hogy a számviteli törvényről való ismereteim korántsem teljes körűek, de azért nadeazért. (Halkan jegyzem meg, hogy két dolog van a világon, amit ha csinálnom kéne éhen halnék: a számvitel, meg a tanítás. Akkor inkább a MÁV.)
Mondom neki türelmes mosollyal, hogy a jegy, azaz egy darab színes nyomtatott papír, amin csak és kizárólag a dátum más, nem befolyásolja sem az áfa tartalmat, sem azt, hogy az visszaigényelhető-e, sem a kiállítást, szóval ez így ebben a formában legalábbis kérdéses.
Aztán vegyük azt is számításba, hogy, ha ez így menne a világban, akkor gyakorlatilag a kereskedelem, mint olyan állna és soha senki nem venne 400 forintnál drágább cipőt, elektronikai berendezést, társasjátékot és nagyjából semmit, ha nem tudja visszaváltani, vagy kicserélni. Érvrendszerem gyaníthatóan nem volt egyedülálló a hölgy praxisában, mert rezignáltan hallgatta. Végül felmutatott maga mögé a falra a lefűzhető genoterma tartalmára.
Mélylevegő. A sorsába beletörődő, önmagát és elveit feladó ám reményét nem vesztő ember módjára: kérdem akkor mi a teendő? Azt mondja ajándékozzam el a jegyet.
Ezzel azért minden eddigi türelmemet sikerült atomjaira zúznia.
Mondom neki, hogy ez így volt és így is marad tehát az idők végezetéig és soha senki ezen nem fog tudni változtatni, akkor sem, ha látványos és számottevő igény lenne az elv felülvizsgálatára.
Ja.
Sikerült vásárlói mivoltomban annyira megalázniuk, hogy eltökélten, bosszútól fröcsögve felhívtam a fogyasztóvédelmet, hogy szerintem a Nemzeti Színház egy rohadék és tenni kéne vmit. Azt a választ kaptam, hogy minden színház a belső szabályzatában rögzíti a jegyvásárlásra, illetve visszaváltásra vonatkozó szabályait.
Ennyit arról, hogy az euban mindenki élhet a jogaival…
Kíváncsi vagyok, hogy akkor a színházak esetében mit vizsgál a fogyasztóvédelem: hogy elég bordó-e a bársonyszék??
Kedves emberek! Az hát a tanulság, melyet saját kultúrfosztásomon keresztül kellett megtapasztalnom, hogy csak és kizárólag abban az esetben vásároljatok a Nemzeti Színházba jegyet, ha egészen biztosak vagytok abban, hogy életben levők vagytok/lesztek, testi és szellemi épségetek felől biztonsággal nyilatkoztok, illetve a következő 1 hónapra előre napra, órára pontos időbeosztással rendelkeztek.
Vagy: kocsma. Csomó kis dráma és vígjáték színhelye, néha musical, de ritkán még opera is: maga a színes, szagos, hangos és dübörgő élet.
Onnan pl. még senkit ki nem dobtak, hogy nem bírják kiállítani az ÁFÁ-s számlát…
