Csodálatos szerda este volt. Catanoztunk (rutintalanok kedvéért: stratégiai társasjáték, bár sztem ahol van dobókocka, ott a stratégia sokat nem ér…) szokás szerint, de a mocskok nem hagytak nyerni egy 9 hónapos terhes nőt! Ezek ilyen emberek… nincs mit tenni. Másnap reggel találtam egy vérpöttyöt a lepedőn. Ébresztem apukát, meg a már kint lévő gyereket, hogy akció indul. Apuka sémaszerűen: már megint ilyen korán??

Rutinos szülnimenők nem sietnek. Okosan zuhanyoznak, gyereket öltöztetnek, kis reggelicskét vesznek a pékségben. De rögtön 3 félét, mert nem lehet tudni melyiket kívánja az ember lánya szülés után.  

Elsőszülöttet beadtuk az oviba, jelezvén neki, hogy vélhetően nagyiék mennek érte, mert jön ki a kistesó. Jön a kérdés: már április van? nos igen… mindenki maga szűri a lényegi információkat.

Ahogy haladtunk az úton, össze-vissza jöttek a fájások. Mondom apukának, hogy nem tudom eldönteni, hol tarthatunk a dologban, mert ezek nem rendszeres fájások. Dr Apuka rezzenéstelen arccal: ez még nem szülés, csak bent fognak néhány napra, a magzatvíz még nem szivárog, tehát bizonyára csak távozott a nyákdugó, kinyílt a méhszáj. Rábámultam és megcsapott a gondolat szele, hogy a szükségesnél kicsivel több információval láttam el a terhesség alatt … Az okfejtésbe azonban belenyugodtam.

Beérvén a kórházba meglepve tapasztaltuk, hogy pont ugyanaz a szülésznő van ott, aki az előző alkalommal. Ezt kedélyesen meg is társalogtuk, miközben ment a CTG és vette fel az adataimat. Miután kiörömködtük magunkat a helyzeten azért megkérdeztem, hogy akkor most maradunk, vagy mi a program? Értetlenül néz: innen nem mennek sehova, ez már szülés! Apuka azonnal: egy cigire még van időm? Volt.

Felpakoltak a szülőágyra, vidáman burkot repesztettek. Majd mindenki leült. Felülök, mondom most mi van? Mondják semmi, burkot repesztettünk. Mondom én azt értem, de mire várunk? Mondják a szülésre. Én balga azt hittem, hogy a burokrepesztés az azt jelenti, hogy onnan jön ki a kölök záros határidőn belül. Ez egyébkén nem volt távol a valóságtól, csak annyi volt a csavar a dologban, hogy nem lehet tudni mikor, innen akár egy fél nap is lehet. Király…

Elindultak hát a fájások. Ezalatt apuka ledumálta a harmadik kölyköt a dokival, a frissen betanuló 20 éves szülésznőcske tangát villantott, én meg vergődtem, ahogy azt illik. Annak érdekében azonban, hogy elejét vegyem a kishölgy további flörtölésének apukával, megkértem, hogy mondja meg pontosan, hogy mikor jön ki a gyermek. Próbált szakhadovát nyomni, hogy ezt nem lehet tudni, meg a baba dönti el, hogy közel van, meg, hogy ez változó, de én közigazgatásban dolgozom ezer éve, megállás nélkül vetítéseket hallgatok, esélye nem volt rá, hogy megegyem ezeket. Addig nyomasztottam, míg mondott egy túlbecsült óra, percet. Erre mérnökapuka azonnal kiszámolta a hányperces fájások és a fennmaradó idő hányadosaként hány darab fájás van vissza. Itt jegyezném meg, aki teheti mérnökkel menjen szülni. Vagy olyannal, aki tud számolni. Ugyanis vélhetően az én összes agysejtem a méhösszehúzódásokkal volt elfoglalva, mert mindezen információk birtokában is elnéztem az órát, így én arra számítottam, hogy másfél óra múlva jön a kölök. Nos, ez nem így volt. 20 perc volt vissza.

Az ezután történtek a legerősebb Danielsteel jeleneteket alázzák a porba. Először is mivel az első gyerek két tolás után kijött, gondoltam most sem lesz ez másképp, toltam kettőt és felültem, mert az hittem kint van, de mivel eltürelmetlenkedtem a dolgot láttam a saját gyerekemet kijönni, megszületni. Ez azért nemszar J

A következő ilyen lépés, amikor az ember lánya ránéz a gyereke apjára, aki a lányát fogja és az arcát látva rádöbben, hogy végérvényesen és visszavonhatatlanul bukta az első nő pozit. Ez a szerelem. Tényleg csak a nyálas fanfárok hiányoztak.

Ahogy rendbe raktak, minden okés volt, nyilván azonnal elkezdtem enni. Ezalatt apuka az említett szerelmes szemekkel tartja a leánkát, és magyaráz neki: nagyon ügyes voltál, nagyon jól csináltad, zseni babám van.

Értitek… Ő. A csecsemő, akit úgy löktek, melóznia nem kellett, semmi se fájt neki, nem szivárog belőle sehonnan vér, nincsenek benne/rajta öltések és előbb ehetett mint én… Ő. Ő az ügyes. Hogy én mit csináltam itt fogalmam nincs… Ebbéli méltatlan helyzetem feletti sértettségem megosztottam apukával, mire ő – le nem véve a szemét az új nőről – megnyugtatott: szerintem ez most nem is fájt annyira. Ez az ember egy angyal, hogy helyrebillent, ha elbizonytalanodom. Már tényleg azt hittem, hogy EZ ROHADTULKIBASZFÁJT. Mármegint.

Bár tudom, hogy mivel nagyjából 30 percet szültem má megin nem fog sajnálni senki…