Mélységes hallgatásomnak több oka is volt. Részben nem értem rá, de ezt már írtam ötvenszer, részben meg el voltam foglalva egyéb dolgokkal. Az van, hogy csináltunk a Wilmának egy kistesót. Na, már nem úgy értem, hogy egy szőrös kis bassetet hordok a hasamban, hanem egy 10 cm-es embriót (ez a hivatalos neve).
Januárban életem drágája leszokott a cigiről, én befestettem a hajam (a rutintalanabbak kedvéért: terhesség alatt nem lehet hajat festeni, így próbáltam elejét venni a 9 cm-es lenövésnek, avagy a nullásgépnek). Mondtam a drágának, hogy két dolgot kéne hozni: 1. vízöntő legyen 2. az anyám július 6-i 50. szülinapjára prezentálni kellene a meglepit legalább egy pozitív teszt formájában. Aszonta joh. És lőn.
Azért árnyalja a képet, hogy tisztára be voltam zsongva és a projekt megkezdése után egy héttel tesztért rohangáltam a DM-be, de az négatív. Elkámpicsorodtam, de a projekt társkivitelezője aszonta ne aggódjak, hátha mágikus spermácskák célba értek. Nah, onnantól vártam mágikus spermácskák célbaértének bizonyítékát. És megint: lőn.
Aztán a vicces soron következő események:
I. Ahogy fiatal kispapa bejelenti a családnak
Vasárnapi ebéd anyóséknál. Ebédelünk, ülünk.. elvagyunk, mosolygunk, tv, kihogyvan beszélgetés, majd egyszer csak após veszi a cigit és rágyújtana.
Erre az érzelemtől túfűtött fiatal apuka minden emócióját beleadva érzékenyen a következő módon közli a hírt, mely fényt hoz mindannyiunk életébe:
- Na! Ezentúl menjetek ki cigizni mer a móni terhes!
Apuka kezében megállt a cigi. Anyuka szája körbeszaladta fültől fülig a lehetőségeken túl az arcát, a húg pedig 2 perces folyamatos éljen visítással nyugtázott.
Azt kell mondjam – a felvezetés ellenére -, ha minden gyerekvárás-bejelentés így zajlana béke lenne a világban.
II. Voltam AFP vizsgálaton a kórházban.
A gyengébbek és előképzetlenebbek (mint pl. én) kedvéért ez a vizsgálat hivatott kiszűrni a nyitott gerincet illetve a down kórt. Sima vér-, és vizeletvizsgálat.
Reggel 7-10-ig van elvileg, így gondoltam a 8.00-as érkezésemmel pont lemegy a tömeg. Hát nem.
Szerencsétlen asszisztensnőre egyedül 20 anyuka jutott, fele AFP, fele CTG vizsgálatra jött (ez utóbbi mibenlétét majd akkor derítem ki, ha ott tartok, egyszerre csak egy dolgot bírok megjegyezni). Míg a CTG-hez rákötötte a tappancsokat 4 anyukára, addig másik 4től vette a vért miközben stresszelt, hogy a kint ülő 15-el még mit fog csinálni és mindezt 10ig bezárólag.
A körülmények (ez a jános kórház, buda)
1. állunk 10-en ugye, két kis helyiségben, melyben a vizsgált betegek mellett vmilyen rejtélyes oknál fogva át-, meg átjárkálnak emberek (orvosok, kismamák, kitudja...), akik miatt örökös helycsere-küzdelem van a négyzetméterekért. A sétáló doktor úr egyszer még meg is igazította az egyik nagyobb növényt, felhívva az asszisztens nő figyelmét, hogy néha el kéne forgatni, mert az egyik fele sárgul…
Asszisztensnő vérprofi volt, rezignáltan mondta: joh. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy miután lezavarta a 38 kismamát, bizonnyal gondot fordít a helyiség flórájára, faunájára.
Azért az érdekes volt, hogy a bent lévő 5 anyuka közül én mostam egyedül kezet az asszisztensnő mögötti csapnál. Gondolom nem mertek többen. Bár kétlem, hogy erről letiltottak volna bárkit is, ha rajtakapják…
3. mivel futószalagon nyomulunk a vérvételre, ezért a még mindig kedves és türelmes asszisztensnő felhívja mindenki figyelmét, hogy amint levette a vért, pattanjunk fel és adjuk át a helyet a következőnek. A magam részéről nem vagyok ájulósdi, legtöbbször nézem is, ahogy jön a blood, adtam már vért is, de azért nem ez az általános... Szal fel kell pattanni oszt ájulni lehetőséged egyel arrébb van.
Ehhez vegyük hozzá, hogy ugyan eddigre sokak állítása szerint megszűnnek a rosszullétek, de még a szerencsésebbek is, mint én, aki egyáltalán nem is volt rosszul reggelente 2-3 óra kaja nélkül már komoly szenvedésen megy át. Ja, merthogy éhgyomorra kell a vizsgálatot végezni. Rutinosabbak hoztak kaját. Na, majd CTG-re én is viszek.
Könyvet szerencsére már most is hoztam.
