Hát drágáim el kell meséljem, hogy elszégyelltem magam a minap. Ez nem igazán lúzer sztori, ez tényleg a szégyengyalázat, a keserű pirula a szájban. Amikor szembe jön veled a tuti ötlet és rájössz, hogy nem te jöttél rá, de a lehetőség már nem tér vissza…
Egyik kisbarátunk olyan 8 éve meggyőződéses fideszes volt. Látom már a parát, az irtózást, hogyakkormost politizálás jön, ami egyébként így is van, de javaslom várjuk ki a végét.
Szóval anno még bohó fiatalként politizálgattunk, véleményeket ütköztettünk az alkohollal és nagyjából láthatóvá vált, hogy ki milyen oldalon áll. Emberünk a Fidesz elveit érezte magáénak és hevesen védte, konkrétumokkal és emóciókkal. Telt múlt az idő, születtek az utódok, fogytak a sörök, borok és az évek, de kilók nem, hogy rohadjanak meg…
Hősünk ez alatt az idő alatt mutatott némi evolúciós fejlődést a meggyőződését illetően. Először csak elbizonytalanodott a kiválasztott idea képviselőiben, aztán azok tetteiben, később már kétségek gyötörték, végül jött a nihil és 2013-ban az egyik összejövetelen feltette a drámai kérdést: nademost kire kell szavazni. A rendesebbje döbbent csenddel fogadta a pálfoldulást, a rohadtabbja – é-vel kezdődik és n-re végződik - röhögött.
Mivel a szóban forgó egyén a demokrácia híve, a felelős döntések embere, olyan nem lehet, hogy egy szabad választáson ő nem vesz részt, hogy nem szavaz, a szabadság e mementóját sárba nem tiporja. Mélységes lelki vívódások után megtalálta a megoldást. Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Azok kedvéért, akik nem jártasak a dologban: nem sikerült bejegyeztetni őket, nem állíthattak listát, nem indulhattak a szavazáson, hagyjuk is, hogy ez miért történt, csak a tényt kezeljük. Azután – teljesen jogosan – arra buzdították híveiket, hogy rajzoljanak a szavazólapra kétfarkú kutyákat tömegével, amivel nyilván meg fogják nyerni a választást. (Halkan jegyezném meg, hogy ebbéli meggyőződésük vezethetett ahhoz, hogy nem jegyezték be őket, mert volt rá némi csensz, hogy komolyabban veszik az emberek az örök életet és az ingyen sört, mint bármely más politikai ígéretet.)
Eljött hát a nagy nap: 2014. április 6. Történetünk főhőse eufórikus buzgalommal gyakorolta a szeretett párt logójának rajzolását. Gyermekei hangos röhögéssel bíztatták, mert hát nem egy Munkácsy, az amúgy mélyen tisztelt apa. Négy – hat órácska gyakorlás után megközelítette a rajzolt forma az eredeti ábrát, így emberünk feljogosítva érezte magát a szavazásra. Üdvözült mosollyal lépett a szavazó helyiségbe. Átadta a személyét igazoló okmányokat, melyet alaposan megvizsgált az egyik szavazatszámláló, több hosszú percig nézve a kitartó üdvözült mosolyt hasonlítva a börtönviselt-kinézetű fotóval. Gyanúsnak vélhette, nyilván nem volt „kerületi” feje, ezért átadta a szomszédjának. Ő is alapos vizsgálat alá vette, de átment a fej-fénykép-fej analizáláson. Lélek nem volt a helyszínen, ezért szavazónk csodálatosnak érezte a pillanatot, hogy bebizonyítsa nem volt hiába az egész délelőtt, a telerajzolt, a teljes Bükköt elhasználó papírmennyiség. Belépett a fülkébe és jólfelkészült hívő módjára elővette a kellékeket. Kevésbé tájékozottak kedvéért: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt logóján a kutyának piros szeme van, így nem csupán a hamisítására alkalmatlan – tehát nem átlátszó tintát hordozó – golyóstollat hozta magával, de gondoskodott a piros filcről is. Megkezdte hát a karistolást, mely meglehetős alapos munkát sikerült végighallgatnia a komoran ülő, ám szemfüles számlálóknak, mivel a szavazótlan helyiségben a légyszar lepottyanását is hallani lehetett volna. Az igényes munka időt kívánt, így vért izzadva megközelíteni a kívánt ábrát a legnagyobb odafigyelést igényelte. Miután megelégedve a művel hős szavazónk konstatálta, hogy felismerhető a szimbólum elővette a bölcs telefonját és készített vele egy fotót, hogy bizonyíthassa később a hűségét, ha netán karhatalomra tör a Párt. Eszébe jutott azonban, hogy amennyiben a hosszas tollsercegéstől zavarba jött szavazatszámlálók eleddig nem hívták a TEK-et, úgy a többedszeri vakuvillanásra már bizonyosan meg fogják azt tenni. Ezért sürgőbe iszkolásba fogott, csomagolta a szavazatot és lépett kifele. Ekkor érte a következő meglepetés: mialatt ő nagy műgonddal készítette minden bizonnyal élete fő papírra vetett művét, vélhetően több idő telt el, mint azt az ő biológiai órája pontosan érzékeltette vele, eddigre ugyanis a kongó helyiségből immáron zsúfolt bálterem alakult: konkretice kígyózó sorokat idézett elő.
Mindez azonban nem csökkentette a lelkesedését, ő megtette, amit a haza megkövetelt. Türelmesen kivárva a megfelelő időt, nagy ügybuzgalommal kereste meg, hogy a kerületében hány érvénytelen szavazatot adtak le. Katarzisközeli állapotban konstatálta, hogy a kettőből kétséget kizáróan Ő volt az egyik.
Így vált Ő a mi helyi hero-nká. És így érte el, hogy elszégyellte magát mind, ki eladdig úgy döntött nem megy el szavazni. Esküszöm tök rohadt érzés, hogy nem tettem ennyit sem a véres verejtékkel kiharcolt demokráciánkért.
