Hát ez a pillanat is eljött. Szarban tapicskoló életem pudingjának mazsolája felkerül a blogra! Értitek: a LOOSER blogra!
Többeknek ez nem teljesen érthető, nekik megvilágítom, hogy olyan emberről van szó, aki
- miután két bowling kört nyer, és ha a harmadikban az utolsó helyen figyel, mindenki megelégedésére, akkor elromlik a gép és az előtte levő duplázását fent említettéhez írja;
- aki csacsirészegen nyeri meg a catant (igen nagy rendszerességgel) úgy, hogy 23 lapot tart a kezében – abból 14et ez ellenség felé fordítva, a hivatkozott állapot miatt – a többiek pedig óriási taktikák, a helyzethez mindig igazodó stratégiák és tervek alapján vértizzadva 5-7 lapból vergődnek;
- továbbá az egyetlen általam ismert élő ember, aki úgy vert le egy virágcserepet, hogy az a talpára esett.
Nah. Hát ilyen. Amikor az ilyen ember szív, akkor bármennyire is kedveljük, rokonunk, jó barátunk, netán az ágyunkat osztjuk meg vele, vagy a gyerekünket, akármennyire is hisszük magunkat toleráns, önzetlen, szerető embernek, ilyenkor derül ki, hogy valójában mindenkiben van egy kicsinyes, kárörvendő szemétláda, mert bár sajnáljuk őt pillanatnyi szenvedéséért, úgy érezzük: lám van igazság a Földön, van rend a világban: néha rá is essen az eső. Vagy legalább ne süssön rá örökké a nap. Vagy akkor égjen le… vagy vmi.
Mai eposzunkat színesíti, hogy jelen történet idején emberünknek világutazós melója volt, főként Európába közlekedéssel ugyan, de a lényeg, hogy a rendszeres utazás része volt a feladatnak. Kollégák garmadája járt egzotikus területeken is, az áhított Dubaiban, de Abu Dhabi is volt már soron. Főszereplőnk minden ilyen alkalommal sokat tett annak érdekében, hogy e népség közelébe se kelljen mennie. Nem minden előítélet nélkül. Emberünk toleranciája méltán híres, amióta én ismerem nem találtam élő organizmust, akit el nem fogadott volna. Nem a rasszizmus szólt tehát ekkor sem belőle, simán arról van szó, hogy nem érzi pajtásnak az arabokat. Mert hülye ruhákat hordanak, nem lehet normálisan enni náluk, qva meleg van, ott nőket kevés ruhában nem látni és még az alkohol is tiltott. Az ilyen ország márpedig jó nem lehet, tökmindegy, hogy a világon megközelítőleg itt a legolcsóbb a Nintendo DS XL...
Történt egyszer, hogy vmi nagyszerűt cselekedett a munkahelyén ezért jutalmul kapott egy kiküldetést Abu Dhabiba. Mikor e nemes jutalmat átadták azért kibírta röhögés nélkül. Innentől viszont esélye sem volt megúszni hát e népeket. Az utazás hírének hallatára irigykedők tömege bíztatta családi és baráti körből, sokak lettek volna szívesen a helyében. Hősünk fenntartásai azonban nem bizonyultak alaptalannak.
Megérkezvén este 10re a reptérre első körben rossz sorba állt be, ahonnan 10 perc után kiszedték és elküldték szemscannelésre, hátha körözött moszadista. Gondolom ezt a hófehér szeplős bőréből és a zöld szeméből következtették ki. Nem találtak egyezést, ezért vissza a sorba, majd újabb 30 perces ácsorgás után elkísérték röntgenre, mely beleiben hivatott oda nem illő tároló tasakokat keresni. Végül a csomagját pakoltatták ki vele.
Emberünkről még azt kell tudni, hogy ezt a munkahelyet nem választotta túl szerencsésen, már ami a légiközlekedést illeti, merhogy vannak ezzel problémái. Ennek oka nem bonyolult: rettenetesen mocskosul fél a repüléstől. (Ez egyébként szintén egy olyan dolog, amiről legalább el lehet mondani, hogy haha, ciki vagy öreg. Az überszerencsés emberekről érdemes tudni egy-két ilyen kis hibát (nem mintha lenne több...), néha nem jön rosszul az ember kifacsart lelkének a tudás, hogy még a legszerencsésebbeknek is néha szar – mondaná ezt az említett kicsinyes önző szemétláda, ha ilyen lennék, de hát mind tudjuk, hogy nem. Meg persze senkise.)
Kész szerencse, hogy havonta, csak 1-2 alkalommal kellett átélnie a levegőben reá váró borzalmakat. Mármint oda-vissza duplán, de ez elhanyagolható szemantikai különbség.
Ezzel szemben viszont mindenkinél jobban tűri a reptéri hercehurcát. Amikor utaztam vele esküszöm úgy hat az ember pszichéjére, mint egy feles: ellazít, megnyugtat és vmiféle csodás homályba burkolja az aktuális problémát.
Mindez a történetünk idején azért volt lényeges, mert nyomokban sem volt fellelhető ez a nyugalom, érthető okokból. Így vélhetően nem segített az amúgy is gyanúsnak vélt drogfutár külsőt leplezni az idegességgel, a remegéssel, amit bár szemfüles határőrök nem tudhattak, de pontosan ugyanígy, rituálészerűen előad minden egyes fel-, és leszállás során. Mindezeknek persze az lett a nem meglepő eredménye, hogy további vizsgálatokra kísérték, ahol rácáfolván hősünk arabokkal szembeni előítéletére, a vámosok lelkiismeretesen, teljes alapossággal és elszántsággal kutatták át a bőröndjét, pénztárcáját, annak minden rekeszét, a cipőjét és a fogkeféjét, némely nadrágján oly zsebeket fedezve fel, melyről tulajdonosának fogalma sem volt. Egyes tárgyakat meg is szagoltak további érthetetlen zavart keltve emberünkben.
A vizsgálat végén 10 liter mirigyváladékkal kevesebbel, ám ilyen körüli adrenalinnal többel kisétálván a reptérről nem érezte, hogy ellenszenve e nemzettel határozottan csökkent volna. Taxiba szállt és a szállodába érve kissé elcsigázva abban reménykedett, hogy az irigyek által oly sokat ecsetelt luxus majd arcon csapja és elfelejteti vele a viszontagságokat. Erre némileg várnia kellett, mert a recepción közölték, hogy a nevére nincs szoba foglalva. Nem sok türelemmel, viszont rengeteg elszántsággal közölte, hogy DE. Egészen szépen, érthetően, lassan ejtve az angol szót értésére adták, hogy NINCS.
Kisvártatva kiderült, hogy a taxis – az előítélettel immáron méltán megbélyegzett népcsoport egy tagja – rossz szállodába vitte. Ezt hamar felismervén, gyorsan orvosolván: megvárta, és továbbkísérte a megfelelőbe. Hősünk egészen közel volt az öngyilkos merénylők lelkivilágának megértéséhez, amikor bár a jó szálloda jó portáján a jó szobát sikerült átvennie, közölték, hogy nincs elég fedezet a céges hitelkártyán.
Ezidőtájt hajnali 3 óra volt. Szombat hajnali 3 órakor, miután reggel 9 óta úton van az ember, egy arab országban egy használhatatlan hitelkártyával még a legoptimistábbak sem tekintik vidámnak a helyzetet. Ám ekkor a recepciósok ősi tudásával rendelkező, az intuíció mélyen gyökerező titkos sugallatára – bár arab, de szakmájának kiválóságai közé tartozó – felebarátunk meglátta a csüggedéssel vegyes – számára – ismerősnek tűnő ölnivágyást hősünk fagyos zöld szemében, ezért felajánlotta, hogy mivel céges a foglalás, így pusztán az ő kedvessége révén a drága vendég térjen arra a hátra levő 3 órára nyugalomra, amíg indulnia kell dolgozni, a többi elintézni való tolható holnapra.
Ímhol a történet, mely bár kis öröm az emberiség 95%-ának, de orbitális szívás a mákos 5%-nak.
A fentiek okán mondom tehát minden lottó ötös nyertesnek, mindenkinek, aki még soha nem keresett munkát, azoknak, akik még soha az életben nem égtek apró hamuvá nagy tömegek előtt, hozzátok szólanék. Kérlek, szépen kérlek titeket, értsétek meg: a többieknek szükségük van ezekre a történetekre. Így némileg úgy érezzük, hogy az évente elszenvedett 147 szánalmasan megalázó lúzerkedés azért nem 150, mert vagytok ti, akik azzal a 30 évente 1 szívással elvesztek egy-egy lúzerrészvényt teljes csomagból.
Köszi. És bocs.
