Kedves barátaim!
Nyilván unatkoztok, semmi melótok, ráértek olvasgatni. Nos, lúzerségem történetének 397. fejezete következik.
Főszereplők: 30 éves mérsékelten fiatal szőke hölgy (továbbiakban: monyik); 4 éves Piaggio Liberty (a robogóm).
Szép napos (34 fok árnyékban) délután monyik ment haza a másik főszereplő hátán. Motor barátunk úgy döntött egy felüljáró közepén, hogy nem vagyok megfelelő társa, így mérsékelte a szolgálatot, ami abban nyilvánult meg, hogy egyszercsak adott egy elborzasztó hangot, majd a 70-es sebességről elkezdett a csökkenni és 20ig meg sem állt. Nagy nehezen legurultam a felüljáró aljáig, váltottam a 20-as sebességemmel, a kivillanó szőke hajammal és a rózsaszín kis cipőmmel 3 sávot, majd megállván egy parkolóban elkezdtem gondolkodni, hogy mégis miarépát csináljak.
Kicsit álltam, vártam míg kihűl, majd újra elindultam. Rémes hang és a 20as tempó maradt. ÚJraleszáll, levetkőz (merugye bukósisak, motoroskabát, táska), elkezdtem tolni, hogy legalább árnyékban legyek. Vmi munkaügyi kp. előtt sikerült megállnom, mert gondoltam ez a bekamerázott hely itt a nyóckerben nem túl haszontalan. Elkezdtem telefonálni 8-10 embernek, hogy mégis mi a répát csináljak. életem párja próbált intézkedni az egyik vonalon én a másikon.
És itt ugye felmerül ez a dolog: az a szerencse, hogy az embernek olyan sok jó, de igazán jó barátja van, akik kivétel nélkül első blikkre feltették a lehető legértelmesebb kérdést: van benne benzin? Ha nem hagyott volna el a humorérzékem mindenkinek szívesen mondtam volna, hogy de, elfogyott, én csak qvára szeretek egy temetővel szemben a nyócker közepén egy munkaügyi központ előtt állni és telefonálni 38 fokban fekete pólóban!!! Nyilván ez még nem volt elég probléma főhősünk számára, így kijött az amúgy több órája zárt munkaügyi központból a biztonsági őr, hogy nem állhatok itt. Vázoltam neki a problémát, hogy épp intézkedek segélyezési ügyben, legyen oly drága türelemmel lenni. Nos, nem tette. Itt nem állhatok. Felteszem ez előtt a munkaügyi központ előtt nálam alantasabb, borzalmasabb, rossz látványt nyújtóbb személy még soha a büdös életben nem állt… arrébb toltam 2.5 métert. Gondoltam ott már megszűnt középkorú barátunk járda felett érzett hatásköre.
Egyik haver visszahívott, hogy megkérdezte, nyugodtan menjek ezzel a 20-as tempóval el a kégliig, majd másnapra tudok hívni oda szerelőt. Joh, rendbe… monyik újra beöltöz, beindít, rémes hang, 20as átlagsebesség, 30 méter. Naésakkor itt végleg megadta magát fiatal liberty barátunk újabb kihívás elé állítva főhősünket. Életem párja feltalálta a spanyolviaszt, Pizzahaver munkahelye nincs olyan messze, őrzött a parkoló, toljam el odáig és másnap szerelő. Joh, rendbe…
Igazán nem akarok túlzásokba esni, vagy fényezni magam, de azt kell mondjam tegnap óta vhogy tökösebb csávónak érzem magam, felnéznek rám a nagy és marcona fiúk, vhogy más lettem az emberek és magam szemében is. Képzeljétek el azt, ahogyan a nyócker legdurvább utcáján át, szőkén, rózsaszín adidasban toltok egy motort, vörös fejjel (ez a dolog ugyanis nem egy könnyű tárgy), fekete pólóban 38 fokban nagyjából 1.5-2 km-en keresztül. Sok mindenre képesnek érzem magam, de ez a mutatvány minden képzeletemet felülmúlta. Tény, hogy abszolúte beleillettem a downtown közösségi életben, ahogy a redvás utcán épp tolok egy motort… ennél már csak az lett volna jobb, ha épp rendszámot cserélek egy járműn mondjuk…
Életem drágája kicsit parázott a helyszín miatt, így odaküldte a Pizzáhavert, hogy kísérjen már engem végig, merhogy azér nem egy életbiztosítás az a környék. Pizza, aki szintén egy jó, nagggyon jó barát, kicsit előttem messzebb megállt és lefényképezett nem csendes röhögés közben. De aztán amikor beértünk a parkolóba, megveregette a vállam és vmi különös csillogással a szemében közölte, hogy ne aggódjak, ez volt az igazi motorosok közé való bekerülés beavatási szertartása. Az nem is igazi motoros, aki nem tolta még a motorját kilómétereken keresztül. Nos, ha én választhattam volna, simán döntök a hamismotoros státusz mellett, de ugye én tagja, mondhatni alapító és tősgyökeres, de leginkább aktív tagja vagyok a Looser Ltd-nek.
Jókedvemet emelendő az anyám – ééértitek, az ember anyja!!! – a következőkkel kommentálta az eseményt: hát azért kislányom neked vhogy mindig szerencséd van az ilyen szerencsétlenségek terén: lehettél volna sokkal qva messzebb is, mikor megrohadt a motor…
