Borzasztóan le vagyok maradva, de hát sajna dolgozni kell, hogy megtermeljem egy csomó ember szociális segélyét, családi pótlékát, munkanélküli segélyét és a soha életében nem dolgozók TB-jét J Viszont a mostani téma az, amivel kapcsolatban ezerésezer sztorit lehetne írni. Ez az az időszak, amikor még a legmázlistábbak is legalább egy kicsit, legalább egyszer egy évben szívnak. Így hát következzék nem Örkény babérjaira törve, de leglábbis az ötletét felhasználva: mónika és kisbarátai ünnepi egypercesei. Egyperces szívások, melynek hatása lényegesen tovább tart, mint egy perc.
A buzgó leány
Jelen helyütt sokat emlegetett lúzertársam újabb történethez lépett elő múzsámmá. Kolléganő elindult vásárolni, ahogy az a nagy könyvben meg van írva: barátnőkkel, semmi hapsi, ezer bolt, meg-megállva forró csokira stb. Ahogy a város utcáin át meg át cikáztak megállapították közös erővel és rendkívüli éleslátással, hogy ez bizony nem egy enyhébb téli este. Ez abból is látszott világosan, hogy tükör jég volt minden út, lépcső és lefagyott mindenki orra, aki 2 percnél tovább volt a szabad ég alatt. Gyönyörű karácsonyi életkép: színes papírzacskók felvillanásai a hóval és jéggel borított tájon, mint megannyi paradicsommadár szárnycsapkodása, mosolygó, boldog leányok hangos csivitelése az éjszakában, akik végre túlvannak ezen a qva bevásárláson. Sztárhölgyeményünk mindenkitől elköszönve tipegett át az úton karján 50-50 ajándékkal, majd egy 10 pontosan kivitelezett leszúrt rittbergerrel elhasalt a gyalogátkelő kellős közepén, Pécs belvárosának főterén. Tekintettel arra, hogy mindkét keze le volt foglalva, se az esést nem tudta tompítani, se felállni nem volt oly egyszerű. Világtörténelmi csoda volt viszont, hogy abban a rövid 5 egész percben, (csomag leszed a fejről-feláll - testrészvizsgálat, hogy mi maradt épen - csomag összeszed - elindul) egyetlen autó sem haladt át a téren. Így csak az a néhány száz ember fogja ezt a sztorit hallani, aki ezt most olvassa.Ezúton is gratulálunk, hogy nem tört össze egyetlen ajándék és testrész sem.
Aki keres, az egyszer talál, többé nem
Karácsony előtti utolsó munkanap buzgón jártam az utolsó ajándékért a várost. Ismét megfogadtam, hogy már júniusban meg fogom venni a karácsonyi ajándékokat, mert agyrém, ami egész decemberben a boltokban megy. Nekem sikerült megfejelnem a dolgot azzal, hogy 22-én mentem be az utolsó ötleteit kereső kétségbeesett őrültek közé, ráadásul a helyszínt is sikerült a legmegfelelőbben kiválasztanom: westend cicicenter. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy embert próbáló volt. Nagyon kérek mindenkit, aki ismer, és felismer, ha legközelebb életemben bármikor december hónapban 1.5 méterre megközelítem az említett intézményt, azonnal lőjön le (degáz! Aszittem ez 2 j, de a wordnek nem tetszett.). Ahogy az rendjén való természetesen a kitalált ajándékot nem sikerült megtalálnom – de hát én vagyok a hülye: minek kreatívkodok ötletekkel, ménem azt veszem ami van a polcon… - viszont tenmagamnak számos ajándékot tudtam volna vásárolni. Ebből is látszik, hogy nagy az önismeretem: pontosan tudom minek örülnék.Így történt, hogy megláttam a new yorker nevű boltban egy piros táskát. Azonnal tudtam, hogy enélkül élni tovább nem lehetséges. Meg hánytam vetettem a dolgot, de felmértem, hogy közeleg egy ilyen karácsonyféle, amivel az a szabály lép életbe, hogy senki magának semmit nem vehet, hátha azt kap. Nem gyenge önuralommal visszahelyeztem a szépséges táskát a polcra. Mit tesz God, hát 23-án közli szeretett testvérem, hogy annyit dolgozott ünnepek előtt, közben és egyáltalán, hogy semmit nem vett nekem. Teljesen önzetlenül azonnal felajánlottam, hogy én vásárolok magamnak vmit, meglepő módon eszembe is jutott egy bizonyos piros táska. Globalizáció van ugye, Pécsen is van new yorker, sima ügy. Jah, meg ahogy azt mónika elképzeli. A pécsi boltban minden tökéletesen ugyanolyan és ugyanott van, kivéve a piros táskát. Tovább szépíti a dolgot, ehhez a táskához ugyanolyan színű cipőt is árultak, okosan egymásmellé pakolva, hogy a vakbuzgó kislányok azonnal lecsapjanak mindkettőre. Kivéve pécsen. Kivéve, ahol mónika meg szerette volna venni.Annyira azért nem jártam rosszul. Nem túl nagy bánatomra kaptam egy gofrisütőt. És érdekes: lehetett élni piros táska nélkül. Erre persze nem kis mértékben segített rá a csokis-tejszínes gofri boldogsághormon tartalma. (Egyébiránt azóta megvettem a táskát is.)
A jó feleség
Belépett a Looser Ltd.-be egy új résztvevő. Szőke bankos kisfeleség. Ezentúl ez lesz az azonosító neve. Szóval szőke bankos kisfeleség jó hangya lévén folyamatosan estébe nyúlóan dolgozik, akárcsak kisférje. Ez ugye azzal jár, hogy vacsorafőzés, annak közös elköltése igen ritka esemény. Mivel az ünnepek alatt kisházaspár nagyon sok GDP-t termelt, több 100 km-t végigrokonjárva alig voltak kettecskén, ezért kisfeleség egyik nap úgy döntött, hogy mostaztánmárelég! és ma lesz a napja, hogy normális időben megy haza, régóta áhítozott csoki pudingot készít önmaga és kedves férje örömére és boldogságára. Mivel szőke bankos kolléganő a fogyasztói társadalom aktív résztvevője az első boltban vásárolt egy Dr. Oetker pudingot. (Az dobja rá az első követ, akinek van még halvány segéd fogalma arról hogyan kell nem porból pudingot csinálni! Tényleg: egyáltalán: lehet, úgy???) Hölgyemény az idő bőségének zavarában azt sem tudta mit csináljon otthon. Az előző öt ránca óta fogalma sem volt róla milyen sötétedés előtt hazaérni, és hogy ilyenkor mit lehet csinálni egy lakásban. Így a pudingfőzésre – mint komoly koncentrációt nem igénylő tevékenységre – mérsékelt figyelmet fordított, lévén, hogy ha vállalati ügyfelek több zsiliárdos hiteligényét képes kockázat nélkül elbírálni, akkor egy zacskós pudingfőzést is képes különösebb odafigyelés nélkül megoldani. Ezért bekapcsolta a tv-t, hogy nézze a délutáni izgalmas matiné sorozatokat, felrohant az internetre, hogy képben legyen az elmúlt 4-6 hónap eseményeivel, amik akkor történtek, amikor ő a gurulós székét koptatta a melóban, közben bedobott egy mosást, és még elővett egy könyvet is, hogy a puding csemegézése alatt azt fogja olvasni.Én már sokszor említettem ehelyütt, hogy az önismeretem legalábbis ingadozónak mondható, de semmiképp sem kiegyensúlyozott, egyenletes teljesítményt nyújtó. Nem véletlenül barátnőm e szőke bankos kisfeleség. Ugye madarat tolláról, barátnőt lúzerségéről…A hölgy is túlkalkulálta az egyszerre megvalósítható dolgok keretét. Mi tagadás, nem egy Napóleon. Szegény puding barátunk sínylette meg a dolgot. Először az vált gyanússá, hogy az állaga nem ilyen szokott lenni. Ilyenkor persze jön az első kézenfekvő ötlet: „áá, biztos csak azért, mert 5 éve nem csináltam ilyet, azóta megváltoztatták a sűrűségét.”. Vegyük észre a szakaszokat:1. félredefiniált önismeret2. önámítás3. tagadásUgyanis azonnal megnyugtatta magát, hogy nem is más, ilyen ez mindig…Rutinosan egy kávéskanál hegyényi falatot tolt a szájába, amire azonnal minden izma összerándult és egyetlen szó ugrott elő: EZDESZAR. Vajon miért lehet ennyire rossz?? Újra elolvasta a tájékoztatót, újra lejátszotta magában a folyamatot, újra körülnézett, amikor is realizálta, hogy minden frissfeleséggel, és elsőpróbálkozóval előforduló banális lúzerséget követett el: sót tett cukor helyett a pudingba. A történet innentől már nem a lúzerségről szól, hanem a szerelemről, hűségről, megbecsülésről. Kisférje hazajővén azonnal rávetette magát a pudingra. Hősnőnk szemlesütve bevallotta, hogy egy kicsinykét sikertelen volt a mai feleségteljesítésben, bár attól függ honnan nézzük: ugye, ha vki nagyon sósan főz az szerelmes. Férjura nem esett kétségbe, ő amúgy sem az a válogatós fajta, képes mogyorókrémet enni kolbásszal, így bátran beletolt az arcába egy evőkanálnyit, mondván, hogy aaaannyira szar nem lehet. Hát… meglepődött. Miután azonnal kiköpte, kissé szégyenkezve, halkan és bátortalanul, de bevallotta az ő kisfeleségének, hogy ő még az egész eddigi életében ilyen szart soha nem evett. Azóta boldogan élnek és meleg étkezési utalványon pizzát rendelnek….
